Navigátor
2007. február 7.
Tartalom: 
  • A már szokásos Újévi Professzori Találkozóval kezdődött egyetemünkön a 2007-es esztendő.
  • Az egyetem Anesthesiológiai és Intenzív Terápiás Intézete lett az első az „Év Kórháza 2006.” elnevezésű internetes szavazáson.
  • Dr. Pintér András tevékenységét a közelmúltban Szent- Györgyi Albert – díjjal ismerték el.
  • Intézményünk Deák Ferenc Gyakorló Gimnáziumában első alkalommal került sor szalagtűző bálra.
  • Januárban került sor a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem és intézményünk közötti együttműködési megállapodás aláírására.
  • Közös konferenciát szervezett a Bölcsészettudományi Kar Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke és az Európa Tanács modern nyelvekkel foglalkozó központja.
  • A Nemzetközi Oktatási Központ hatodik alkalommal szervezte meg a „Magyar Nyelv és Kultúra Téli Egyetem, Pécs” programját.
  • Az új felsőoktatási törvény előírásainak megfelelő összetételű Szenátus 2007. január 1-én kezdte meg működését.
  • A farsangi időszakot a XI. Egyetemi Bál nyitotta Egyetemünkön.