Bemutatkozás

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Az Universitas Televízió története 1993-ban kezdődött. Ekkor nyerte el az akkori Janus Pannonius Tudományegyetem Oktatástechnológiai tanszéke egy pályázat útján a Betacam SP- rendszerű professzionális videotechnikát, amellyel elindulhatott a műsorkészítés. Azóta folyamatos megújulás jellemzi a Tv-t, így mára a műsorok készítése mellett több kamerás élő közvetítések és imázsfilmek megvalósítása is a mindennapok részévé vált. Az Universitas Televízió nagy hangsúlyt fektet az archiválásra. A Pécsi Tudományegyetem televíziójaként kiemelt feladatának tekinti, hogy olyan, folyamatosan frissülő és kutatható archívumot hozzon létre, amely az egyetem múltját részletesen dokumentálja.

 

A NAVIGÁTOR című műsor a Pécsi Tudományegyetem legfontosabb eseményeit összefoglaló magazinműsor. Korábban ez a műsor Egyetemi Híradóként jelentkezett, azonban az évek alatt egyre nagyobb hangsúllyal megjelenő portrék, kiemelkedő kutatásieredmények és rendezvények részletesebb ismertetése érdekében magazinként él tovább. A Navigátor kéthetente jelentkezik félórás műsorral. 2010-től stúdióbeszélgetések is lehetőséget nyújtanak az egyes témák, professzorok, kiemelt események bemutatására.

 

A televízió másik műsora a NYITOTT EGYETEM egy olyan oktatási-ismeretterjesztő előadássorozat, amelyben az egyetem oktatói kutatásaikat, kísérleteiket, izgalmas témájú közérthető formában mutatják be. Előadásaink sikerét m utatja, hogy eddig több mint kétszázötven alkalommal jelentkeztünk új témával. A műsor célja, hogy a lakosság számára ismeretterjesztő előadásokat közvetítsen városi kábeltelevíziós hálózatokon és társtelevízióinkon keresztül. Egy-egy előadás időtartama 25 perc. 2014 őszétől mindkét műsorunk HD minőségben látható a Pécs TV csatornáján és 18 társtelevíziónkon.

 

Társtelevíziók

Pécs TV- Pécs
Pannon TV - Pécs
D1 TV - Budapest
Baja TV - Baja
Bogárdi TV - Sárbogárd
Bonyhád TV - Bonyhád
Csele TV - Mohács
Főnix TV - Budapest
Fonyód TV - Fonyód
Halom Televízió - Százhalombatta
Híd TV - Barcs
Kapos TV - Kaposvár
Kozármislenyi TV - Kozármisleny
Öböl TV - Balatonfűzfő
Paksi TV - Paks
Pátria TV - Siklós
Supra TV - Balatonboglár
Tapolca TV - Tapolca
Veszprém TV - Veszprém
Zalaegerszegi TV - Zalaegerszeg