Navigátor
2007. szeptember 20.
Tartalom:
- Egyetemünk szenátusának döntése alapján ünnepi ülésen fogadta tiszteletbeli doktorává José Carreras művész urat.
- A Tanévnyitó Ünnepi szenátusi üléssel hivatalosan is kezdetét vette a 2007-2008-as tanév.
- Felújított épületben köszönthette az elsős hallgatókat a Pollack Mihály műszaki kar. Az évnyitó ünnepséget, valamint az új épület átadását dr. Hiller István miniszter úr is megtisztelte jelenlétével.
- A tanév elején évnyitók sora zajlott egyetemünkön. Ebben az évben televíziónk az Állam és Jogtudományi Kar, valamint az Általános Orvostudományi Kar évnyitó ünnepségén forgatott.
- A vesével kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményekről tartott előadást az a 130 szakértő, akik a világ vezető egyetemeiről érkeztek a tizedik International Workshop on Developmental Nephrology konferenciára.
- A humorban nem ismerek tréfát - mondta Karinthy Frigyes. Így voltak ezzel egyetemünk Illyés Gyula főiskolai karán is az első magyar interdiszciplináris humorkonferencia szervezői.
- A Magyar Nephrológus Társaság 24. nagygyűlését tartotta idén egyetemünkön. A találkozó fő témája a krónikus vesebetegek életkilátásait leginkább veszélyeztető szív- és érrendszeri szövődmények voltak.
- Egyetemünk Művészeti Karának Képzőművészeti Mesteriskolája 2. alkalommal rendezett kiállítást „Színerő-Léptékváltás” címmel.
- Orientációs napot tartott egyetemünk nemzetközi kapcsolatok osztálya a külföldi hallgatók számára.
- Egyetemünkre látogatott Zoltan Rosztoczy a Tuscon-Pécs Testvérvárosi Egyesület elnöke, felesége Nancy Rosztoczy, Judith Hasbrouck az egyesület volt elnöke, illetve Judy Dare az egyik tag.
- Dr. Koltai Dénes 60. születésnapjának alkalmából tiszteletkötetet adott ki egyetemünk Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara, illetve a Kar Tudásmenedzsment című folyóiratának szerkesztősége „Aki a gondolatokat tettre váltja” címmel.
- A Pécsi Kulturális Központ és egyetemünk Bölcsészettudományi Karának Irodalomtudományi Doktori Iskolája Jacques Derrida szellemiségében rendezett konferenciát a „Kulturális különbözőség poétikája és politikája a Balkán kapujában” címmel.
- A budapesti Néprajzi Múzeum aulájában adott át kinevezéseket Dr. Sólyom László köztársasági elnök és Dr. Hiller István oktatási miniszter 90 egyetemi tanárnak, köztük intézményünk professzorainak is!
- Multimédiás segítséget kapott az oktatásban egyetemünk egyes számú gyakorló általános iskolája.