Navigátor
2007. május 30.
Tartalom: 
  • Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is díszoklevéllel ismerték el azokat a diplomásokat, akik több mint fél évszázada fejezték be egyetemi tanulmányaikat.
  • 43. alkalommal szervezték meg a Magyar Klinikai Neurofiziológiai Társaság éves kongresszusát Pécsett.
  • A tavalyi év után idén is elnyerte egyetemünk az E-Quality Európai Minőségi Díjat a Tempus Közalapítványtól.
  • A II. Számú Belgyógyászati Klinikán új tornatermet adtak át.
  • Egyetemünk Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara „Munkahely és magánélet egyensúlya” címmel nemzetközi konferenciát rendezett, melyen átadták a Családbarát Munkahely 2007-es díjait is.
  • Az Állam- és Jogtudományi Kar „Az első magyar hadi regulamentum megalkotásának tricentenáriuma” alkalmából tudományos emlékülést rendezett.
  • Egyetemünkön tett Erasmus kapcsolatépítő látogatást a norvég Volda University Collage delegációja.
  • Március 19.-én megszületett az első Erasmus-baba, Arató Bendegúz. Ezen alkalomból Dr. Lénárd László egyetemünk rektora köszöntő ünnepség keretében találkozott a családdal.
  • Egyetemünkön rendezték meg az Alpok-Adria Konferenciát, amelyet dr. Komlósi László rektor helyettes köszöntötte a résztvevőket.
  • Együttműködési megállapodást írt alá a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése és egyetemünk Állam- és Jogtudományi kara.
  • Egyetemünk Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete idén második alkalommal írt ki pályázatot hallgatói részére Nívódíj elnyerésére. A zsűri 20 műsorszám közül 10 előadást tartott méltónak a díj elnyerésére.
  • Az emberiség útjai című könyv bemutatóját tartotta egyetemünk Természettudományi Karának Földrajzi Intézete.
  • Egyetemünk Művészeti Karának Képzőművészeti Mesteriskolája kiállítást rendezett doktorandusz hallgatóinak munkáiból.
  • Téves kapcsolás címmel mutatta be legújabb darabját a Janus Egyetemi Színház.